Autó Magazin
2001 január

Több évtized KGST-autókorszak után érthető, ha mifelénk már egy első szériás Ford Mustang vagy egy Alfa Bertone is szenzációnak számít. Egy olyan kuriózum, mint az OSI 23m pedig valószínűleg túl van az elképzelhető határán.

Négy évvel ezelőtt, egy nyári reggelen történt. "Egy hatvanas évekbeli sportkocsi áll az M5 elején az autókereskedésben! Ferrari-piros, hosszú, lapos, bőr belsős, és ekkora fakormánya van, mint egy hajónak! Hajnalban ott voltam, láttam a kerítésen keresztül" - rontott be hozzám autóőrült, és, még a szenzációs lelet hatása alatt állva, verbálisan kissé korlátozott állapotban lévő barátom.

A szeme vérben forgott, a keze reszketett - nem számított, hiszek-e neki vagy nem, vele kellett mennem. A telep fehér murváján már messziről izzott a lapos, piros autó. Mint döghúst a legyek, úgy rajzották körül kiváncsiskodók a kocsit, amelynek a hátulján valóban ott virított egy Ferrari-felirat. De volt még rajta egy kis kék embléma is, rajta három betű: OSI. Fogalmunk sem volt, mit jelentett, és az eladó is csak makogott. "Nem tudom, most hozták, valami Ferrari. De négy milláért a tietek lehet" - tette hozzá olyan hangon, hogy feltétlenül érezzük, kispályások vagyunk mi egy ilyen csodához. Az OSI még jó pár hónapig árválkodott a murván - a trafipaxosok akkoriban kevesebbet kaszáltak a Nagykőrösi úton, mert a legtöbb arra haladó autós lelassított megcsodálni a kocsi légies bájait. Azután, mint a csodák általában, ez is eltűnt.

Arra gyanakodtunk, hogy utolérte a ritka magyarországi autókat sújtó végzet: kivitték Németországba, vagy pedig valami magángyűjtő vidéki istállójában kötött ki, hogy legközelebb csak évtizedek múlva, elporladva kerüljön elő. Lassan elfelejtettük, mint az első randevút, míg nem a napokban kitűnő műszaki állapotban ismét felbukkant az utcán a piros szerkezet. A jóra fordult történet a következő. Mostani tulajdonosa, Czirkos János Szilveszter felismerte a kocsiban rejlő értéket, és azt sem bánta, hogy nem Ferrari. Mint régi fordosnak sikerült azonosítania: egy 1967 és 1968 között készített speciális modellről volt szó, amelynek az alapja egy 1964-ben bemutatott, Kölnben gyártott Ford Taunus 20m P5 volt. A karosszériáját pedig a hatvanas években aktív, főként olasz autók (Fiat 1100, Fiat 2300S, Alfa Romeo 2600) átszabásával foglalkozó, torinói OSI (Officine Stampaggi Industriali, jelentése nagyjából: Ipari Nyomóműhely) cég készítette a Pininfarina-műhely stílusában.

Bár látszatra szép állapotban volt, az autón azonnal rendbe kellett hozni több dolgot, például a faburkolatokat, a bőrözést, a rozsdás kerekeket, a megfakult rozsdamentes acél lökhárítókat, valamint a mechanika több, hervadásnak indult részét. Más számára talán évtizedekre elég feladat lett volna mindez, de Szilveszternek az OSI megvásárlásának a pillanatában is éppen a birtokában volt egy olyan Taunus, amely eredetileg a különleges kupé alapjául szolgált: egy harmadik szériás Capri, valamint óriási mennyiségű alkatrész és tapasztalat. Az OSI ma már használható, szemrevaló, de egy újabb szétszedés vár rá. A Svájcból származó kocsit már lakatolták Magyarországon, Szilveszter pedig elégedetlen az összhatással. "Most egy kicsit így használom, hogy kijöjjenek a hibái, aztán nekilátok a karosszériának, s a motor is kap egy kis korhű tuningot" - szövögeti terveit.

Az OSI-Ford 2200 példányban készült, e mennyiség nagyjából háromötödét kétliteres, 90 lóerős, a többit 2,3-as, 108 lóerős, V6-os Taunus-motorral szerelték. Több Ford-kereskedő azonban már forgalomba helyezés előtt átalakított néhány autót 125 lóerősre, sőt olykor May-, máskor pedig Bosch-turbókkal 180, illetve 188 lóerőre is felpumpálták a teljesítményüket. Sziveszter OSI-ja a nagyobbik, 23m verzió, s rövidesen átesik a May-turbós kúrán. Bár a szimpla McPherson első- és a merev tengelyes, laprugós hátsó felfüggesztés nem éppen sportautós, a hangolása meglepően jó, ezért nem jelent problémát a nagyobb teljesítmény.

Persze illik is mennie rendesen, az OSI ugyanis nem holmi zsebkupé, hanem kifejezetten grandiózus jelenség, szégyen lenne, ha egy Golf állva hagyná. Azért poroszkálni sem utolsó dolog vele; ilyenkor legalább marad idő gyönyörködni az olaszos utastér világos tíkfa-borításában, Veglia-óráiban, patinás öreg bőrbevonataiban és gyári eredeti Blaupunkt rádiójában. Ráadásul ez egy olyan autó, amelyből az üregvédelem teljes hiánya miatt mára alig százegynéhány példány maradt fenn. Magyarországon pedig tényleg ez az egy van belőle- szereencsére évről-évre jobb állapotban.
És már identitás zavarban sem szenved: lekerült róla a Ferrari-felirat.