2006 elején ismerhettük meg Pétert, osztrák honba szakadt hazánk fiát, õ hívta fel figyelmünket a német Ford old- és youngtimer találkozóra. A májusban tartott nagy Ford találkozón tiszteletét is tette nálunk TC1-es Taunusával és prospektusokkal népszerûsítette a bielefeldi találkozót.

Péternek köszönhetõen "Burning Full Throttle" nevû zenekarunk is meghívást kapott, hogy zenéljen a találkozón, feltéve, ha a Tauval megyünk. Mondjuk az fel sem merült bennünk, hogy másik autóval mennénk.

Megbeszéltük, hogy Nürnbergnél találkozunk 14-én 10 órakor és onnan együtt megyünk tovább. Mi 13-án este 10 körül indultunk, mivel úgysem tudtunk volna aludni rendesen. A kényelmes tempónak köszönhetõen csak fél órával elõbb értünk a megbeszélt helyre. Az út másik felét már hármasban folytattuk Péterékkel és Stefánékkal. 14-én délután négy óra felé értünk a tali színhelyére.

A vasakkal beparkoltunk egymás mellé és tábort vertünk, aztán csak csodáltuk a szebbnél szebb autókat és ez mind a három napra elmondható, mert folyamatosan jöttek mentek. A Tauk változatossága és sokasága határtalan volt. Láthattunk nagyon sok ízlésesen, elképesztõen átalakított és eredetien felújított változatot. A programban fõként élõ zenei koncertek és tréfás játékok szerepeltek. Sátras standoknál elég sok alkatrészt és kiegészítõt lehetett vásárolni, az árak nem voltak vészesek, szerintem olcsóbbak is, mint nálunk. A sört 1 euroért adták és a magyaroknak ingyenes volt a belépõ. A programok fõleg a szombati napon zajlottak, ezt a mi részünkrõl egy jól sikerült koncerttel zártuk. A vasárnap már a készülõdés jegyében zajlott, de még ezen a napon is volt mit látnunk, jöttek új vasak, azokat is megcsodáltuk, majd átvettük a legmesszebbrõl érkezettnek járó díjat és elindultunk haza.

A "nagy túra" izgalmasra és feledhetetlenre sikeredett. Az út maga nagyon hosszú és fárasztó, de tele maradandó élménnyel. Azt is megtudhattuk, hogy az osztrákoknál és a németeknél is nagy szám a Taunus.

Már a határon kifelé menet az osztrák vámosok megcsodálták, csak minket állítottak meg, de természetesen nem a munkakedvük jött meg. Nünbergnél meg a kamionosok nem hagytak pihenni, ott kuruttyoltak mellettem a Taut csodálva.

Az út második felén, mikor már hárman mentünk, le is fotóztak minket párszor. A Tau az emelkedõket kicsit lassan vette a nagy súly miatt és néha kondenzcsíkot eregettünk, mert a hardynál folyt az olaj a váltóból a kipufogóra, de ettõl eltekintve jól bírta a hosszú utat. A talin, a koncert körül akadtak problémák, mivel az egyik zenekar feloszlott, illetve itt jön a képbe a már sokat emlegetett rosszindulatú szervezõ, akit azóta kizártak a szervezésbõl.

A szombati nap folyamán több idõpont is volt a fellépésünkre, úgy nézett ki, hogy nem jön össze, vagy a cucc, vagy gondolom a szervezõ miatt. Végül a sok variálásnak köszönhetõen mi léptünk fel utoljára, bár már elvileg nem nagyon lett volna rá idõ, de Péterék elintézték a rendõrséggel, hogy hajnal 1-ig lehessen zajongani.

A koncertünkön igazi buli hangulat alakult ki, Péterék még pirotechnikát is bevetettek, a koncertkezdésnél begyújtottak egy kis tûzijátékot. Érdekes volt még, hogy egy német srác szájharmonikával fújt egy szólót az egyik számunkra. Végül is, a koncert ennél jobban nem is sikerülhetett volna. Hát ezek után elég nehéz volt visszarázódni a mindennapokba, az egész zenekar nagyon jól érezte magát, örök élmény marad számunkra.

Az eseményrõl készült fényképek:
- Retep fotói
- Stinker fotói