2006-ban elindult valami, amit akkor a szervezők Ford Majális névre kereszteltek. Akkor még senki nem sejtette, hogy mi is lesz ebből az évek folyamán. A sikerre való tekintettel ismét elindult egy összefogás, aminek az egyik következménye az volt, hogy a Fordhoz közeli klubokat összekovácsolta. Ennek az összefogásnak az eredménye lett az is, hogy a 2006-ban elindult rendezvénynek lett folytatása, és 2007-ben meghirdethettük és lebonyolíthattuk a II. Ford Majálist is. Ezek után szinte kötelezőnek mondható hogy a 2007-es év után 2008-ban is legyen ilyen rendezvény.
Ahogy a fórumban már jeleztük, a hagyományoknak megfelelõen az idén is lesz évzáró karácsonyi megemlékezés a Carpisokkal, Sierrásokkal és a Ford Klubos márkatársainkkal karöltve. Az alábbiakban olvasható a rövid program ismertetõ és egy regisztráció, annak érdekében, hogy tudjuk követni, hogy körülbelül mennyien is leszünk.
Igen-igen, megint a Ford Majális. Szerencsére megint. 2006-ban így búcsúztunk ettől a rendezvénytől: "Egy szó mint száz olyan sikere lett a találkozónak, hogy a tagok automatikusan várják a folytatást. Mert ugye lesz folytatás?"
Ismét tavasz van és itt a jó idõ. Ez egy dolgot jelenthet, hogy az autós társadalom rövidesen felébred szokásos téli álmából. Természetesen nincs ez másként Fordos körökben sem. Ha valaki kételkedne ebben, akkor az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülõ évadnyitó találkozó egészen biztosan eloszlatja a kételyeit.
2. IHB Ford buli
Diósjenõ, Panoráma kemping
2006. június 17-18.
Az elõzõ év sikerein felbuzdulva immáron másodszor került sor a diósjenõi találkozóra, ahol megint összegyûlt egy pár jófajta Ford. Természetesen volt Sierra, Granada, Capri, Scorpio, Fiesta, Escort, Transit és persze a Taunus-ok sem hiányozhattak.
2006 elején ismerhettük meg Pétert, osztrák honba szakadt hazánk fiát, õ hívta fel figyelmünket a német Ford old- és youngtimer találkozóra. A májusban tartott nagy Ford találkozón tiszteletét is tette nálunk TC1-es Taunusával és prospektusokkal népszerûsítette a bielefeldi találkozót.
Össznépi Ford Találkozó
Kiskunlacházi reptér 2006. május 20-21.
2006-ban végre sikerült egy össznépi nagy Ford Találkozót összehozni, amin már a legtöbb tipus is képviseltette magát. Ennek megfelelõen a helyszín a Kiskunlacházi repülõtér. Az idõjárással is szerencsénk volt, mert ugyan egész este és még reggel is szemerkélt az esõ, de az érkezésre elállt és még a nap is kisütött.
Már hagyományossá vált, hogy a Ford Klub a Campona parkolójába szervezi évadnyitó találkozóját. A 2006-os év évadnyitójára április 2-án került sor a Campona felsõ parkoló szintjén.
Nemrég Elvis egy érdekes video anyaggal kívánt kellemes ünnepeket a társaságnak.
Mindannyiunk örömére valahonnan elõbányászta Pilács videoját az elsõ Inárcs
Palm Beach-i találkozóról.
Az úgy volt, hogy TaunusGT felvetette a fórumban, hogy mi lenne, ha leugranánk egy hétvégén Dabasra, egy "Dabasi sörözés/Taunézés" címen, megnézni és életre lehelni a "Dabasi Mattfekete Rettenetet". Ami kezdetben egy szimpla autónézésnek indult, az mára már hagyomány; ami dabasi sörözés, autónézés, az mára már Inárcs Palm Beach... és ahogy az lenni szokott, ez innentõl már történelem.