Mint ismeretes, közeleg az év vége és az új év során mindenkinek színt kell vallania ez évi bevételeiről, valamint ilyenkor van mód arra, hogy rendelkezzünk adónk 1%-ának sorsáról. Nem mindenki veszi a fáradtságot, hogy az adóbevallás ezen rovatát kitöltse, pedig a ezekből a párezer forintokból azért sok mindent el tudunk intézni, úgy is mint az évadnyitó találkozók szervezése, a nagy nyári Ford Majális megrendezése, évadzáró buli lebonyolítása és még sorolhatnánk. Mint mindenki számára ismeretes, az utóbbi időben egyre nehezebb az ilyen volumenű rendezvények finanszírozását előteremteni. Sok kicsi sokra megy.
A múlt héten egy kis technikai bukfenc következtében egy kicsit felborult a régi Taunus Magazin rendszere, a fórum adatbázisával egyetemben. Jelenleg nagy erőkkel folynak a munkálatok, hogy visszatelepítsük valahogy a régi tartalmat, cikkeket. Ezek elvileg megvannak és idővel remélhetőleg mindegyik visszakerül a helyére.
2006-ban elindult valami, amit akkor a szervezők Ford Majális névre kereszteltek. Akkor még senki nem sejtette, hogy mi is lesz ebből az évek folyamán. A sikerre való tekintettel ismét elindult egy összefogás, aminek az egyik következménye az volt, hogy a Fordhoz közeli klubokat összekovácsolta. Ennek az összefogásnak az eredménye lett az is, hogy a 2006-ban elindult rendezvénynek lett folytatása, és 2007-ben meghirdethettük és lebonyolíthattuk a II. Ford Majálist is. Ezek után szinte kötelezőnek mondható hogy a 2007-es év után 2008-ban is legyen ilyen rendezvény.
Ahogy a fórumban már jeleztük, a hagyományoknak megfelelõen az idén is lesz évzáró karácsonyi megemlékezés a Carpisokkal, Sierrásokkal és a Ford Klubos márkatársainkkal karöltve. Az alábbiakban olvasható a rövid program ismertetõ és egy regisztráció, annak érdekében, hogy tudjuk követni, hogy körülbelül mennyien is leszünk.
Igen-igen, megint a Ford Majális. Szerencsére megint. 2006-ban így búcsúztunk ettől a rendezvénytől: "Egy szó mint száz olyan sikere lett a találkozónak, hogy a tagok automatikusan várják a folytatást. Mert ugye lesz folytatás?"
Nem kicsit dermedtem le, amikor szólt a restaurátor, hogy a márciusi (?) Veteránban egy komoly cikk jelent meg a P4/P6 modellekrõl. Lobogó hajjal iramodtam beszerezni a lapszámot. Lelki szemeim elõtt már meg is jelent, ahogy a gondolatban már jól felépített Típustörténetem összes poénját levadássza a cikk szerzõje, ami után életem végéig csavarkulccsal mutogat majd rám a komplett Taunus-os közösség a plágium miatt.
Ismét tavasz van és itt a jó idõ. Ez egy dolgot jelenthet, hogy az autós társadalom rövidesen felébred szokásos téli álmából. Természetesen nincs ez másként Fordos körökben sem. Ha valaki kételkedne ebben, akkor az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülõ évadnyitó találkozó egészen biztosan eloszlatja a kételyeit.